Győzelem a szezonnyitó bajnokin Kőszegen

Hamarosan újra hazai közönség előtt játszhat a csapat.


Gugcsó Benjamin, játékos-edző:

„Erős kerettel, 9 mezőnyjátékossal, három hiányzónk Schimmer, Horváth illetve a sérülését pihenő Schreiner Ádám nélkül érkeztünk meg Kőszegre. Tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk, a körülmények nem a legjobbak: csúszós a parketta, illetve a fényviszonyok is hagynak maguk után kívánnivalót; a kőszegi csapatról pedig tudtuk, hogy ügyes, ugyanakkor agresszív fiatalok alkotják.

A mérkőzés elején kellet a játékosaimnak kis idő, mire megérkeztek a mérkőzésbe, de két szép gólt követően már 2:0-ra vezettünk. Volt kapufánk is, viszont azt hiányoltam, hogy keveset lőttünk kapura. A félidő végén a Kőszeg megszerezte a szépítő találatot, így 2:1-gyel mentünk szünetre.

A második játékrész nem kezdődött nekünk a legjobban: egy öngólt követően, majd egy védelmi hibát kihasználva a Kőszeg 3:2-re tudott fordítani. Óriási pozitívum, hogy ekkor nem egymást hibáztattuk, hanem csak biztatás és jó szavak hangoztak el tőlünk, aminek meg is lett az eredménye: kiegyenlítettünk.

Végül az utolsó 10 perc egyértelműen a miénk volt: rengeteg helyzet, lövés, kapufa volt, bár az ellenfél kapusa remekül védett, de az utolsó percekben csak sikerült megszerezni a vezetést, s ezzel sikerült elhoznunk a 3 pontot Kőszegről! Gratulálni szeretnék az új játékosainknak, Bardics Eriknek, Lempeg Olivérnek illetve Kiss Ádámnak, aki 3 gólt is szerzett, viszont összességében szeretném kiemelni az egész csapat teljesítményének, hozzáállásának fontosságát.”

A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyve

Következő, 12.17-ei hazai mérkőzésünk előtt még a 12.11-12-én megrendezésre kerülő Szarka Zoltán Emléktornán is képviseltetjük magunkat, így itt is találkozhat velünk  a répcelaki közönség. Bízunk benne, hogy két további új igazolásunkat, Abért Márkot és Bíró Renátót is a sorainkban fogjuk már tudni. Sok szeretettel várjuk szurkolóinkat mindkét alkalommal!”