Noha a bajnokság soroslása még várat magára, az ebben a szezonban már az NB II-ben induló sárvári csapat egy elmaradt mérkőzése adott hirtelen adódó lehetőséget csapatunknak, hogy edzőmérkőzés keretein belül indíthassa a felkészülést.
Gugcsó Benjámin:
"10 emberrel, minőségileg nagyon erősen, motiváltan és nagy játszókedvvel érkeztünk Sárvárra. Edzésünk idén még nem volt, egyből egy edzőmeccsel inditottuk a szezont. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, hamar megszereztük a vezetest. Pár percre rá kiegyenlített a Sárvár, a mérkőzés nagyon kiegyenlített volt.
Úgy zártuk a félidőt, hogy sok helyzetünk volt. Aztán ugyanígy folytattuk a másodikat, remek játékkal, sok helyzettel sikerült a Sárvárt meglepnünk, amiből kettő gólt tudtunk rúgni. A félidő közepén a Sárvárnak is adódott sok lehetősége, Marton remek védéseket mutatott be. Végül megérdemelten, egy nagyon jó mérkőzést játszva sikerült nyernünk!
Köszönjuk a Sárvárnak a lehetőséget és sok sikert kívánunk nekik az nb2-ben!"
0:1 bardics erik, 1:1, 1:2 Horváth Gergely , 1:3 Ágoston szilárd
Köszönjuk a Sárvárnak a lehetőséget és sok sikert kívánunk nekik az nb2-ben!"
0:1 bardics erik, 1:1, 1:2 Horváth Gergely , 1:3 Ágoston szilárd