A hagyományos sportbálon díjazták az elmúlt év legjobbjait

Vörös milánnak az év sportolójának gratulál Szabó József polgármester és Szalainé Kutasi Ildikó, a Humánpolitikai Bizottság elnöke

Február 9-én a volt Linde Étteremben került sor a 2019-es Répcelaki Sportbálra, amelyen a szokásoknak megfelelően díjazták az elmúlt év legjobb sportolóit is.

A város egyik legnépszerűbb báli eseménye iránt ismét nagy volt az érdeklődés, és közel 160 vendég látogatott ki a helyszínre.

A hivatalos program részeként kitűntették a Répcelaki Sportegyesület szakosztályainak legjobb sportolóit: a kézilabdásoknál Sándor Ágota, a kosárlabdásoknál Silnicki Zoltán, a tekéseknél Horváth Zoltán, a labdarúgóknál pedig Tóth Dávid vehette át a díjat.

Szintén hosszú időre visszanyúló hagyomány, hogy Répcelak Város Önkormányzata, illetve a Humánpolitikai Bizottság megválasztja az év sportolóját. A rangos elismerést ezúttal a tekecsapat játékosa, a korábban (hivatalosan még zalaegerszegi színekben) U23-as világbajnoki aranyérmet szerző, Répcelakon több Szuperliga bronzérmet, és NBC-kupa győzelmet is jegyző Vörös Milán kapta, akinek Szalainé Kutasi Ildikó, az illetékes bizottság elnöke, valamint Szabó József polgármester adta át az elismerést.

Az est hátralévő részében fellépett a szombathelyi Galaxy akrobatikus rock&roll csapata, a zenét pedig a Spontán Együttes szolgáltatta.

Fotó: Bogdán Mónika