Drámai csatában Európa-kupa bronzérmes a Répcelaki SE tekecsapata!

Először is a legfontosabb: drámai csatában, óriási szívvel küzdve szerezte meg a bronzérmet a Répcelaki SE tekecsapata a szlovéniai Kranjban zajló Európa-kupán!

Pénteken - boksznyelven szólva - padlót fogott a répcelaki együttes a horvát KK Zapresic elleni elődöntőben (ahova már eleve meglepetés volt a bekerülés), ugyanis nagyarányú, 8-0-ás vereséggel zárult a találkozó. A kudarc okozta lelki sebek kezelésére nem maradt sok idő, miután szombaton reggel már a bronzéremért kellett pályára lépni, az 1-4-es sávokon megrendezett találkozón pedig a másik elődöntő vesztese, a szlovén KK Kamnik várt Kiss Zsolt edző különítményére.

A nyitó kör rosszul indult répcelaki szemszögből: Horváth Zoltán és Bíró Patrik is kikapott (ami kapaszkodót jelentett, hogy mindketten lőtávon belül tudtak maradni), így azonnal 2-0-ás hátrányba került a Vas megyei együttes.

A második sorban ifj. Móricz Zoltán csapatkapitány a hátára vette a Répcelakot, és remek, 637 fás eredménnyel hozta vissza a reményeket, 62 fát verve riválisára!
Közben Rozmán Szabolcs nem tudott pontot szerezni, de minimális különbséggel maradt csak alul, így a finisbe fordulva vezetett ugyan 3-1-re a Kamnik, de már csak 4 fa volt az előnyük!

A záró felvonásban Tóth Áron 6 fával marad el riválistól, Molnár Pál viszont pontszerzésig menetelt, és ami legalább ennyire fontos volt, megfordult a csapatfa arány, a mérleg nyelve 15 egységgel a Répcelak javára billent (3523-3508), illetve a szettpontok begyűjtésében (13-11) is jobbnak bizonyultunk, így hiába zárult a találkozó 4-4-es döntetlennel, a szabályok alapján (az említett szettpontoknak köszönhetően) a Répcelaki SE Bajnokok Ligája indulást is kiharcoló tekéseinek nyakába került a rendkívül értékes bronzérem a második számú európai klubtornán!

Fotó forrás: Savanyó-Galambos Viktória (facebook)

 

EK2021 10 09 1

Támogatóink

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 4 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!