Teke: drámai döntetlen Ajkán

Váratlanul nehezen alakult, és végül – a felnőttek esetében – döntetlennel zárult a szombati, Ajka Kristály SE – Répcelaki SE teke Szuperliga mérkőzés.

Az ifjúsági találkozón ezúttal is remekeltek a répcelaki fiatalok, így a Simon Szabolcs, Varga Bence duó 4-0-ás (1095-894) győzelmet aratott.

A felnőttek találkozója előzetesen sima répcelaki sikert ígért (a vendéglátók ebben a szezonban győzelmet nem, csak 2 döntetlen jegyeztek eddig), azonban a vártnál jóval szorosabban, a vendégek szemszögéből majdnem drámaian alakult.

 

A nyitó sorban Horváth Zoltán remek, 621 fás eredménnyel indított, Tóth Áron viszont nem tudott pontot szerezni, így 1-1-es állással, valamint 43 fás répcelaki előnnyel várhattuk a folytatást.

A második körben szintén megosztoztak a pontokon az együttesek, illetve a játékosok (a Répcelaknak Molnár Pál szállította a sikert), és továbbra is a vasi együttes állt jobban a csapatfa tekintetében.

A finisben aztán jött a már említett dráma, miután mind Bíró Patrik, mind a csapatkapitány ifj. Móricz Zoltán elveszítette a párharcát, ráadásul a répcelaki csapatfa előny is minimálisra, 2 fára zsugorodott, így végül óriási izgalmak után, 4-4-es (ajkai szemszögből 3404-3406) döntetlennel zárult az ütközet.

 

AjkaRepcelak2020 10 17

A Répcelakra egy hét múlva (október 24-én, 14 órától) komoly erőpróba vár, ugyanis a bajnokság egyik legnagyobb favoritját, a Zengő Alföld Szegedi TE gárdáját fogadja Kiss Zsolt edző, szakosztályvezető különítménye.

Támogatóink

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 4 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!