Teke: Győzelem az FTC ellen

Szombaton kora délután az FTC elleni hazai mérkőzéssel folytatta a teke Szuperligát a Répcelaki SE csapata.

Az ifjúsági mérkőzésen ezúttal gyengébben teljesítettek a répcelaki fiatalok, így a fővárosi utánpótlás duó vitte el a két bajnoki pontot, 4-0 arányban (1069-1028).

Varga Bence - Sidó László: 522-535
Simon Szabolcs - Bende Ákos: 506-534

A felnőtt találkozó első sora döcögősen indult a Répcelaknak, miután Horváth Zoltán ezúttal nem érezte a pályát, így alulmaradt Juhász Bencével szemben (569-587), Tóth Áron viszont kevesebb ütött fával, de több szettpontot gyűjtve pontszerzéssel zárt Botházy Péter ellen (599-602, 2,5:1,5).

A második felvonásban Pintér Károly lendítette jó irányba a Répcelak szekerét (627-520 Rieger Dániellel szemben), és ugyan Kuslics Gergely nem kezdett jól (135, 132), de az ezúttal csereként beszálló Bíró Patrik nagyot játszva fordított (153, 173), így 3-1-es vezetéssel, valamint 119 fás megnyugtató előnnyel várták a vendéglátók a záró etapot.

A finisben az FTC játékosai kitettek magukért, mindkét pontot begyűjtötték (Molnár Pál - Németh Attila 577-557, 1,5:2,5; ifj. Móricz Zoltán - Sárosi Krisztián 584-589), ez azonban csak a szépítésre volt elég, miután a Répcelaki SE 5-3-as (3549-3414) sikert ünnepelhetett.

 

RlakFTC2021 03 13 1

RlakFTC2021 03 13

 

A Répcelaki SE a folytatásban (március 20-án, 13 órától) Székesfehérváron, a KÖFÉM otthonában folytathatja a bajnoki menetelést.

Támogatóink

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 4 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!