Teke: Értékes győzelem az FTC otthonában, karnyújtásnyira az újabb Szuperliga érem!

Szombaton kora délután sorsdöntő, az érmes helyekért folytat harcban rendkívül fontos mérkőzést vívott a Répcelaki SE Szuperligás tekecsapata, amelyre az FTC fővárosi pályáján várt nagy küzdelem.

Az ifjúsági együttesek azonos pontszámmal álltak a fordulót megelőzően a tabellán, így kiélezett csatárba volt kilátás, az ütközet pedig répcelaki sikerrel zárult, miután a Varga Bence, Varga Marcell duó értékes, 4-0-ás (1052-1035) győzelmet aratott.

 

FTCRepcelakIfi2020 03 07

A felnőtteknél még ennél is nagyobb tét forgott kockán, miután a 3. helyen álló Répcelak és a 4. FTC között mindössze 4 pontos volt a differencia, azaz ha a hazaiak győznek, akkor minimálisra csökkentik a hátrányukat.

A Répcelak sajnos továbbra is kénytelen nélkülözni a sérült Kakuk Leventét, így a 6 sávos pályán megrendezett rangadó első sorában Vörös Milánt, Molnár Pált és Horváth Zoltánt küldte pályára Kiss Zsolt edző. A legkönnyebb dolga – utólag látva – előbbi tekésünknek volt, miután szettveszteség nélkül hozta a párharcát, Molnár Pál viszont alulmaradt a nemrég még répcelaki közönségkedvencnek számító Zapletán Zsomborral szemben. A mérleg nyelvét ekkor Horváth Zoltán billentette a vendégek oldalára, ugyanis remek sorozatot produkálva győzte a veszélyes Botházy Pétert, azaz félidőben a Répcelak vezetett 2-1-re és 45 fával.

A záró körben természetesen mindent megtett az FTC, hogy megfordítsa a mérkőzést, erre pedig minden esélye meg is volt. Bíró Patrik ugyan kevesebb fát ütött, mint vetélytársa, ifj. Móricz Zoltán (605-611), de mégis a hazai tekés örülhetett a pontnak a több „behúzott” szettnek köszönhetően. Közben Pintér Károly egyenletesen gurítva hozta a Németh Attila elleni ütközetet, így az is belefért, hogy Kuslics Gergely több mint 50 fás különbséggel kikapott Kovács Gábortól, mivel végül a Répcelaki SE 5-3 (3490-3471) arányú győzelemmel zárt.

 

FTCRepcelakFelnott2020 03 07

A vasi alakulat ezzel 6 pontra növelte az előnyét az FTC-vel szemben, azaz nagy lépést tett az újabb Szuperliga érem irányába, illetve továbbra is látótávolságra van a képzeletbeli dobogó második, valamit első fokától!

A folytatásban (március 14-én, 14 órakor) a répcelaki csapat hazai pályán fogadja a Szolnoki MÁV SE gárdáját.

Támogatóink

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 3 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!