Teke: 7-1-es győzelem az újonc otthonában

Szombaton már a 2019-20-as teke Szuperliga bajnokság második fordulójában lépett pályára az előző kiírásban ezüstérmet szerző Répcelaki SE, a Kiss Zsolt edző-szakosztályvezető által dirigált gárda pedig magabiztos győzelmet aratott az újonc KÖFÉM SC otthonában.

Ahogy azt megszokhattuk, elsőként az ifjúságiak léptek pályára, a rutinosabb hazaiak pedig 4-0-ra (1086-987) múlták felül az Iszak Péter, Varga Bence párost.

 

KofemRepcelakIfi2019 09 07

 


Sajnos a felnőtt együttes átmenetileg megfogyatkozott a hét során, ugyanis a nyáron Zalaegerszegről érkező Pintér Károly pár napja súlyos balesetet szenvedett (a Répcelaki SE vezetősége ezúton is jobbulást kíván a szimpatikus sportembernek!), így nem tudott a csapat rendelkezésére állni.

A nyitó sorban ezúttal ifj. Móricz Zoltán adta meg a lökést a vendég alakulatnak egy 618 fás eredménnyel (a nap legjobbja!), és hozzá hasonlóan Horváth Zoltán is pontszerzéssel zárt, igaz, mindössze 5 egységnyi különbséggel.

A 2-0-ás különbség tudatában nyugodtabban guríthatott Kuslis Gergely, valamint Molnár Pál a második körben, és mindkét játékosunk hozta is a párharcát 576-, illetve 595 fát ütve.

A záró körben Kakuk Levente csapatkapitány nagy csatában (590-585) hozta az újabb répcelaki pontot, eközben Vörös Milán viszont sajnos kikapott, így végül a Répcelaki SE a papírformának megfelelően 7-1 (3515-3335) arányú győzelmet aratott, így 2 fordulót követően is 100%-os!

 

KofemRepcelakFelnott2019 09 07

A folytatásban vérbeli rangadóvár a répcelaki együttesre, amely szeptember 14-én, 14 órától a nagy rivális Zalaegerszegi TK-t fogadja.

Támogatóink

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 3 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!