25
2017

Teke vb: Hibátlanul zártuk a csoportkört, pénteken Szlovénia ellen játszunk az elődöntőért

Fotó: Magyar Teke Szövetség, facebook

Csütörtökön késő délelőtt, kora délután Csehország ellen vívta harmadik, és egyben utolsó csoportmérkőzését a németországi tekevilágbajnokságon a magyar válogatott.

A továbbjutást már korábban kiharcoló nemzeti együttes kezdőcsapatában a répcelaki játékosok közül ezúttal Zapletán Zsombor kapott lehetőséget az összecsapás második sorában, a hetek óta remek formában lévő klasszis pedig magabiztosan, szettveszteség nélkül, 646 fát ütve hozta a pontot Pavel Jirousek (597 fa) ellen.  Kakuk Levente a kispadról szállt be 60 gurítás erejéig Farkas Sándort váltva, a duó pedig fél pontot tudott szerezni Milan Svobodával szemben (609-609).

A Csányi Béla által irányított gárdában Karsai László 644 fáig jutott, Boanta Claudiu 655-el hozta a pontot, Kovács Gábor 632 egységet teljesítve múlta felül riválisát, míg Kiss Norbert hiába ütött kimagasló, 674 fát, a 677-ig jutó Jiri Veselyvel szemben ez kevésnek bizonyult.

A találkozót így 6,5 – 1,5 (3860-3718) arányban nyerte a csoport élén 100%-os mérleggel végző magyar együttes, amelyre május 26-án, pénteken 15 órától az A-csoportban második helyen záró, pár napja a házigazda németeket is megszorongató Szlovénia vár, soraiban a Bajnokok Ligája mérkőzésen – zerbsti színekben – Répcelakon is többször megforduló Uros Stoklassal, az ütközet tétje pedig már az elődöntőbe jutás lesz.

A mérkőzés teljes eredménylistája: https://www.tickaroo.com/ticker/592333ecf7596cf6cfb0c103

Támogatóink

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 3 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!