Kőszeg látogat Répcelakra.

2019. 10. 19. 14:30   Répcelaki SE- Kőszegi FC megyei I. Bajnoki mérkőzés.                                                                                                                                                                               

 Milyen érdekes ez a bajnokság,az általunk kilenc góllal megvert Csepreg hazai pályán 3:1-re nyert a Répcelakot négy góllal megverő körmendiek ellen.  A Csepreg elleni mérkőzést követően Bükön jobb eredményt vártunk,mint ami aztán lett belőle.  Sajnos a sok kihagyott helyzet a végén megbosszulta magát,és két elkerülhető gólt kapva 2:1-re kikaptunk.  Két fájó idegenbeli mérkőzésből jó lenne végre tanulni,arra azért jók ezek a mérkőzések,hogy a játékosok hazai pályán ki tudják javítani az elmúlt hét hibáit. Körmend után Csepreg ellen sikerült,most Bük után Kőszeg ellen kellene javítani,és zárkózni a tabella elejéhez. Vendégeink három győzelemmel három döntetlennel és három vereséggel a 10. helyen állnak a tabellán. A bajnokság nagyon szoros,hiszen a második és a tizedik helyezett között hat pont a különbség,ezért is fájó a sok elhullajtott pont,amivel akár vezethetnénk is a bajnokságot,helyette jelenleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a hatodik helyen áll csapatunk 13 ponttal. A vendégeknél Fehér Dániel vezeti a házi góllövő listát öt találattal. 14 gólt szereztek és 19 gólt kaptak. Kőszeg ellen mindig nehéz mérkőzéseket játszottunk a megyei I. osztályban az utóbbi években,a tavalyi bajnokság tavaszi menetelését is a Kőszegiek állították meg Répcelakon. Kőszegen pedig az utolsó három évben nem termett babér csapatunknak. Tehát nehéz mérkőzés vár ránk,bár ha a keretünket nézzük,akkor félni valója inkább az ellenfeleknek van,jó lenne végre ha a kerethez méltó helyre érne labdarúgó csapatunk.  Szombat délután jó és eredményes játékot! Hajrá Répcelak!                                                                                                                             Szerző: Finta László

71711669 1718699834927823 7573036217780928512 n

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 3 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!