Megkezdték a felkészülést labdarúgóink.

Labdarúgás hírek Finta László Találatok: 376

Szép reményekkel vág neki az ősznek labdarúgó csapatunk.    

Ha csak a tavaszi mérkőzéseket néznénk,akkor a második helyen zárták volna a tabellát labdarúgóink. Kilenc győzelem melltt négy döntetlen és két vereség szerepelt a csapat neve mellett. Ennél jobban csak a bajnok Celldömölk szerepelt. Balassa Péter talán legsikeresebb fél évét zárta Répcelakon. Az őszi felkészülést Július kilencedikén kezdte meg a csapat,kedd-szerda-péntek ütemben mennek az edzések,és természetesen edzőmérkőzésekre is sor kerül. Mindjárt szombaton fél tízenegykor érkezik Répcelakra a Csorna együttese,akik tavaly a Győr-Moson-Sopon megyei I. bajnokságban a második helyen zártak,tehát egy jó felmérővel vág neki a felkészülési mérkőzéseknek csapatunk. Ezt követően 17-én az osztrák Stuben következik,majd Sopronba látogat a Répcelaki SE Sport36.  Lesz még mérkőzés Ausztriában és érkezhet a Hegykő is Répcelakra. A biztos időpontokról időben értesülve lesz a tisztelt nagyérdemű!     

Horváth András 2010                                                                                                                                                                                                                                                                                                   

                                                                                     Horváth András személyében rutinos játékos érkezik Répcelakra.

Eddig két távozó van a keretben,Balogh Bence és Kossuth kornél hagyja el Répcelakot,Ők a tavasz során kevés játéklehetőséget kaptak,a több játéklehetőség reményében váltottak csapatot. Természetesen érkezők is vannak,Vépről a tizenkilenc éves Markó Marcell jött,Varga Tamás Beledről tette át a székhelyét Répcelakra,és egy kétszeres válogatott játékos Horváth András is jön Ausztriából,aki gólt is szerzett felkészülési mérkőzésen a válogatottban Ausztria ellen 2006-ban. A Haladás mellett az akkor NBI-es Sopronban,a ZTE-ben játszott,de Olaszországban is megfordult a harmadik osztályban. A Sopronnal Magyar kupát nyert, és kétszer szerepelt ezen kívül Magyar Kupa döntőben a harmincnyolc éves rutinos játékos. Tárgyalnak még az Ikervári Ódor Gergővel is,de az Ő érkezése még nem biztos.  A keret magja remélhetőleg egyben marad,az érkezők pedig tovább erősítik a csapatot,így a cél nem lehet más mint a dobogó valamelyik foka.  Jó és eredményes felkészülést kívánunk!  

Szerző: Finta László