Győzelemmel felérő döntetlen

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, nagy rákészüléssel várta felnőtt kézilabda csapatunk a Szany elleni, 2021.01.10-ei mérkőzést.  A Győr-Moson-Sopron megyei csapat a bajnokság élvonalában foglal helyet, így a cél velük az volt, hogy szoros mérkőzést játsszunk.


Az összecsapást a jelenleg érvényben lévő szabályozások értelmében zárt kapuk mögött rendezték meg, ám a szakosztály lelkes segítői lehetővé tették, hogy azt az érdeklődők az interneten online követhessék: több, mint 150-en tették ezt meg.

Noha a lelátó "néma" volt, a kispadról lelkesen biztatták a lányok a pályán lévő csapattársaikat, ugyanígy természetesen a jelen lévő szakosztályvezető, Turai László, aki így nyilatkozott a mérkőzésről:  "Jól kezdtük a játékot, sikerült fegyelmezetten jelen lenni a csapatnak, viszont a mérk. közepére Szany egy nagyobb előnyre tett szert. Ám a hibákat sikerült kijavítani és a második játékrész vége felé fokozatosan dolgoztuk le a hátrányunkat. Egy az utolsó márodpercekben szerzett góllal sikerült döntetlennel zárni a meccset, amely most számunkra egy győzelemmel is felér."

A lányok öröme természetesen nem maradt el, aminek hangot is adtak: a mérkőzésen készült képek jól visszaadják a felszabadult érzelmeiket.

Szép volt lányok!

A mérkőzés jegyzőkönyve.

Most egy hét pihenő következik, melyet követően a csapat Jánossomorjára utazik majd a következő megmérettetésre.

Répcelaki Sportegyesület

A Répcelaki Sportegyesület 1948 óta működik. Jelenleg 4 szakosztály tartozik az egyesületbe.

  • Répcelaki Sport
  • +36 30 195 3779
  • repcese[kukac]repcenet.hu
  • 9653 Répcelak
    Petőfi Sándor utca 73.

Félfogadás - Ügyintézés

  • HÉTFŐ 9:00 - 16:00
  • KEDD 9:00 - 16:00
  • SZERDA 9:00 - 16:00
  • CSÜTÖRTÖK 9:00 - 16:00
  • PÉNTEK 9:00 - 16:00
  • EBÉDIDŐ 12:00 - 13:00

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!