10
2017

Fényes sikerek, felejthetetlen élmények a festői szépségű Svájcban

2017.05.04-08. Répcelaki Rakurai Karate Egyesület – Fényes sikerek, felejthetetlen élmények a festői szépségű Svájcban

Tavalyi évben is felejthetetlen élményekkel gazdagodott az a 6 karatéka, akik egy sikeres pályázat segítségével kijuthattak a festői szépségű Svájcba, hogy részt vegyenek a Svájci Openen, ahol 15 ország 350 versenyzője mérte össze tudását. Mivel szerettük volna még több tehetséges  versenyzőnknek megadni az utazás és a színvonalas versenyen való részvétel élményét, idén mertünk nagyobbat álmodni, s mivel újra sikerült nyerni egy pályázaton, így már 9 versenyzőt vihettünk magunkkal. A gyerekek nagyon várták az utazást, plusz edzésekkel fokoztuk a felkészüléshez az edzésmunkát, melyeket lelkesen teljesítettek.

Eredményeink formagyakorlatban: Bogdán Brúnó IV., Bognár Léna III.; míg küzdelemben Kovács Gergő III., Szabó Balázs III., Bernáth Evelin III., Bognár Léna I. és egyben ő kapta a verseny legtechnikásabb női versenyzője megtisztelő címet.

Kimondottan jó verseny volt, ahol szépen megmutatkozott a gyerekek által vállalt plusz edzésmunka, az erős felkészülés és összességében a szép ívet mutató fejlődésük; az itt szerzett tapasztalatok  kiváló alapot adnak majd a további munkához. A versenyélmények mellett úgy gondolom, maga az utazás és az azt színesítő kirándulások, az égig érő havas hegycsúcsok és patinás városok is igazi élményt nyújtottak számukra, kicsit megmutatták nekik a világunk további szegleteit.

Shihan Dr. Bogdán Olivér beszámolója:

Swiss open 2017 1Tavalyi évben is felejthetetlen élményekkel gazdagodott az a 6 karatéka, akik egy sikeres pályázat segítségével kijuthattak a festői szépségű Svájcba, hogy részt vegyenek a Svájci Openen. Mivel szerettük volna még több tehetséges versenyzőnknek megadni az utazás és a színvonalas versenyen való részvétel élményét, idén mertünk nagyobbat álmodni, s mivel újra sikerült nyerni egy pályázaton, így már 9 versenyzőt (Bogdán Brúnó, Papp Kristóf, Vörös István, Galambosi Benjámin, Bognár Léna, Czöndör Zoltán, Szabó Balázs, Kovács Gergő, Bernáth Evelin) vihettünk magunkkal. A gyerekek nagyon várták az utazást, plusz edzésekkel fokoztuk a felkészüléshez az edzésmunkát, melyeket lelkesen teljesítettek.

Múlt hét csütörtökön indultunk el ismét a Luzerni-tó partján fekvő Stansban (Svájc) megrendezett 
Swiss Open nevezetű nemzetközi viadalra, ahol 15 ország 350 versenyzője vett részt. A hosszú útra való tekintettel, az első nap még Ausztriában szálltunk meg, majd másnap folytattuk az utunkat Svájcba. A mérlegelésen mindenki hozta a súlyát probléma nélkül. A patinás szépségű Luzern városának megtekintése után este egy könnyű átmozgató edzést követően korán pihenőre tértünk, hogy teljes erőbedobással küzdhessünk másnap.

A délelőtt folyamán a formagyakorlat versenyek zajlottak. A sort a csapatunk legfiatalabb tagjaként Brúnó kezdte. Első kőrben győzött, és így továbbjutott a legjobb 4 közé. Sajnos itt nem volt osztott 3. hely ezért ismételten katázni kellett a bronzért, de ekkor már alulmaradt és így a 4. helyen végzett. A sorsolás nem kedvezett Kristófnak: a későbbi győztessel kezdett és hiába volt a mezőny egyik legjobbja, búcsúznia kellett. Czöndi és Balkó a legnépesebb kategória tagjai voltak. Czöndi ügyes, rutinos ellenfele ellen az első körben sajnos alul maradt, viszont Balkó egyre érettebb formát mutatva 2 győzelem után a 4 közé jutásért vívott párharcban esett ki, a 6. helyen végzett.
Léna nagyon magabiztosan kezdett: a reggeli izgalmát legyőzve, sárgaövesként bravúrosan 2 svájci zöldövest ejtett ki, majd kérdéses módon a 3. svájcitól 3-2 arányban „kapott ki”, de a bronzért vívott harcban ismét magabiztosan győzedelmeskedett. Evi rutinosan lépett a küzdőtérre, de a Svájcban, svájci ellenfelek ellen, svájci bírók által ítélve sajnos kikapott.Swiss open 2017 5

Feszülten vártuk a küzdelmeket, amik szintén 4 páston zajlottak az impozáns csarnokban. Brúnó a nála egy fejjel magasabb ellenfelét (aki egyébként a mezőny legmagasabbja is volt) hiába rúgta kétszer is fejbe, a bírók nem értékelték, ám amikor ellenfele szabálytalan technikával támadott, amit abírók pontnak értékelték, így veszítette a küzdelmét. Kristóf is egyre magabiztosabban jelenik meg a versenyeken. Összeszedetten, jól küzdött, de egy 

fejrúgás becsúszott, így sajnos nyerni nem tudott. Isti is folyamatosan fejlődik, de ebben a mezőnyben most nem sikerült bizonyítania. Beni nagy lelkesedéssel készült a versenyre és ez meg is látszott a küzdelmén, de figyelem kihagyás révén kapott egy hiza gerit (térdrúgás) fejre.
Czöndi hatalmas szívével az első küzdelemét megnyerte, de a másodikban belelépett egy mawashi geribe, így gyomorra találatot ért el az ellenfele. Balkó igazán elemében érezte magát és a kata sikereken felbuzdulva vágott neki a küzdelmeknek. Tudatosan készült a tavalyi tapasztalatok alapján a versenyre és ezzel a rutinnal rögtön KO-val be is jutott a 4 közé. Bár a döntőbe jutás során alulmaradt, de örülök, hogy a befektetett munkának már most ilyen szépen beért az eredménye: bronzérem  fényesen csillog. Gergő  a tavalyi eredményét megismételve ismét a dobogó 3. fokára állhatott. 

Swiss open 2017 4

Evi az első ellenfelét könnyedén, mondhatjuk bemelegítés jelleggel KO-val győzte le. Utána egy kazah lánnyal ment, aki a korábbi ellenfeleit 20 mp alatt KO-zta, mindenki azt hihette volna, hogy könnyen túllép Evin is, de őt nem tudta megtörni egyébként elementáris erővel küzdő ellenfele; elhitte magáról, hogy itt a helye és meg tudja verni, így az első menetet döntetlenre hozta, a másodikban lerúgta gyomorra ellenfelét, de sajnos ezt ő nem mutatta ki karakteresen, így nem hozták ki a bírók, s mivel Evinek volt egy gentenje (intése), ezért a második menetet veszítette. Ez a küzdelme egyértelműen Önmaga feletti győzelmével végződött.

És elértünk a nap „Hőséhez”: Léna a kata helyezése után teljes nyugalommal lépett a küzdőtérre, ahol rögtön a torna leggyorsabb KO-jával kezdett, amit 3 mp alatt teljesített. Ellenfele nem tudott kitérni gyönyörűen helyezett mai gerije (egyenes rúgása) elől, szinte kirepült a pástról, s nem tudta folytatni a küzdelmet, így kihozták jogosan ipponnal győztesnek. A második küzdelmét egy kicsit „elhúzta”, itt 12 mp-et kellett várni az első átütő erejű chudán (gyomor) találatig, amit 2 mp-en belül egy fejrúgással koronázott meg. A későbbi döntőben magyar ellenfele sérülés miatt nem állt ki ellene. Léna teljesítménye okán egy igazán megtisztelő elismerést kapott: a bírók őt választották a verseny legtechnikásabb női versenyzőjének!

A viadalt követően másnap indultunk haza; megszakítva útunkat a gyönyörű Salzburgban, majd következő nap a berchtesgaden-i sóbányában ill. a festői szépségű Königsee-nél kirándultunk még egy napot.
Kimondottan jó verseny volt, ahol szépen megmutatkozott az erős felkészülés és a gyerekek szép ívet mutató fejlődése, az itt szerzett tapasztalatok kiváló alapot adnak majd a további munkához. 

További képek az alábbi linkre kattintva a Facebook-on érhetők el: 
https://www.facebook.com/pg/rakurai.dojo.repcelak/photos/?tab=album&album_id=2289144321310927

Támogatóink

Répcelaki Rakurai

A Répcelaki Rakurai 2010 óta működik.

  • Répcelaki Rakurai Karate Egyesület
  • +36 20 956 1884
  • rakurai.dojo.repcelak[kukac]gmail.com
  • 9653 Répcelak, Jókai u. 33.
  • 18893531-1-18.

Karate edzések

  • HÉTFŐ 17:30 - 19:00
  • SZERDA 17:30 - 19:00
  • PÉNTEK 17:30 - 19:00
  • VASÁRNAP futóedzés - opcionális

Facebook

Közösségi háló

Kövess minket a közösségi portálokon is!